Tanulmányút – Köz-Pont Egyesület, Debrecen

Tanulmányút – Köz-Pont Egyesület, Debrecen

A Debrecen Plaza ad otthont az egyesület központi irodájának és közösségi terének. Debrecenen kívül található irodájuk és közösségi terük Nyíregyházán, illetve Szolnokon is. A fiatalokat elsősorban a diákönkormányzati tevékenységeken keresztül szólítják meg, de számos más, fiataloknak szóló programjuk és kezdeményezésük is van. A munkájukba számos önkéntest bevonnak, EVS fogadó és küldő szervezetként is működnek, rendszeresen érkeznek hozzájuk külföldi fiatalok. Ami nagyon megkapó lehet a fiatalok számára, hogy kipróbálhatják magukat, ötleteiket megvalósíthatják az egyesület támogatásával, mint egy-egy mini projektet. Bizonyos esetekben az egyesület anyagi forrást is biztosít egy-egy rendezvény megszervezéséhez, amelyet elejétől a végéig a fiatalok találnak ki és bonyolítanak le. Ennek során számos készséget tudnak fejleszteni és a gyakorlatban is jól használható tudást adnak át a fiataloknak.